Melitta csodálatos élete

Térdig érő búrjánzó növények, torztükrű vízpart, felhőtérképekkel tarkított égbolt, bogárhadak. Akár egy Melitta képről is szólhatna ez a rövid leírás vagy jó helyszín lenne egy művészfilmnek, de ez csak a valóság. A székelyhídi napszítta rét, mely pár lépésnyire a zajos országúttól, olybá tűnik mint egy elfeledett senkiföldje. Ez a helyszíne beszélgetésemnek egy székelyhídi világpolgár festőművésszel Csorján Melittával.

– Mit jelent ön számára a festészet? – Ez egy nagyon egyszerű kérdésnek tűnik és mégsem egészen az. Mindenkinek mást jelent. Például ki a jó vagy tehetséges művész? Csak azok akiket most éppen sztárolnak, reklámoznak? Akit el lehet adni, annak a művészete komersz. Hogy ez helyes vagy sem úgy érzem nem az én tisztem eldönteni. Szerintem művészet az amibe az ember BELE TUD HALNI, legyen az festészet vagy bármi más. Ha ez az érzés nincs meg akkor nem ér semmit az egész, NEM IGAZI.

– Rengetegen ismerik a festményei egyedien fanyar stílusát. Szabadstílusú művésznek vagy egy művészeti csoport tagjának vallja magát? – Nem igazán tartozom sehová és mégis tartozom valahová. Például sokan hasonlítják a műveim Marc Chagall szín és formavilágához, így már megkaptam a ”magyar Chagall” jelzőt is, ami engem egyáltalán nem zavar, bevallom Chagall világát nagyon szeretem, de tudom, hogy mindenki saját személyiség és azon túl, hogy a művészembert hatások érik azért az individuma olyan mélyről fakad, hogy ettől teljesen egyedi a kibontakozás. Ha fe ltétlenül be kell sorolnom magam valahová, akkor azt mondanám, hogy leginkább a szürrealizmusba hajlik a festészetem és szeretem a művészi túlzásokat, amit a szürrealizmus által tudok kiélni, valójában úgy érzem, hogy a szürrealizmus számomra elviselhetőbbé teszi a lét kimondhatatlan könnyűségét.

– Képei sokszor nyomasztó hatást keltenek. Ez szándékos dolog vagy a véletlen műve? – Hát semmiképp nem úgy kell elképzelni, hogy mikor hozzákezdek akkor arra gondolok: Hú, most festek valami borzasztó nyomasztó hangulatú képet. Az életemnek vannak olyan periódusai, amikor ez szólal meg bennem, ezt vetíti rá a lelkem a fehér vászonra. Ennek nagyon örülök, mert felszínre kerülnek az elnyomások, az elfojtott érzések, a depressziók az őrület. Festészet nélkül, már valószínűleg valamelyik pszichiátria zárt osztályán feküdnék.

– A legtöbb képen a túlzások mögül előbújik a gyermek, a gyermeki lélek és formavilág. Ön egy nagy gyermeknek tartja magát? – Talán igen, van benne valami. Szerintem nagyon fontos, hogy az ember legbelül meg tudjon egy kis darabot őrizni a gyermeki énből. Ez persze az idő során torzul, csorbul, így néha a kép ami bennünk él igen kifordított mása az eredetinek. De akármilyen is az a fő, hogy mindenki egy kicsit gyermek tudjon maradni, másképp belül döglött az ember. Például volt egy babás képsorozatom, amellyel ezt a torz felnőtt-gyerek létet próbáltam ábrázolni, de igen sokan félreértették. Ijesztőnek tartják vagy horror filmekhez hasonlítják, pedig csak görbe tükröt tart mindenki elé, amibe félnek belenézni.

– A festészet a teljes idejét leköti vagy helyet kapnak más tevékenységek is benne? – A festészet a lételemem, de mellette sok minden más elfér, nemrég óta tanítok egy debreceni művészeti középiskolában. Anya vagyok és feleség, bár ezt így sohasem szoktam kimondani, hogy feleség, mert nem félnek hanem egésznek érzem magam. Van egy csodálatos kisfiam, Ákos, akivel rengeteget ’bolondozunk’ és most már 6 évesen ő is próbálkozik saját festői technikáival. Ez azért is szerencsés mert így együtt is tudunk dolgozni, tehát amikor én festek, ő is alkot és őt is ugyanúgy leköti ez mint engem…és van egy remek férjem, aki segít megoldani olykor nekem soknak tűnő háziasszonyi teendőim és nemcsak, sokszor együtt főzünk és közben elmélyült beszélgetéseket folytatunk például az antropológiáról vagy épp Csontváryról.

– Nagy átéléssel beszél Csontváryról. Vannak e példaképei vagy kedvenc festője? – Ez mindig változó, attól függ épp kinek az alkotásainak a tanulmányozásában merülök el jobban. Ez is utal a már említett életszemléletemre: az embernek egy kicsit mindenbe bele kell halnia ahhoz, hogy hiteles tudjon maradni. Nálam ez nagyon fontos a tanításban is. Nem várhatom el a tanítványaim figyelmét, érdeklődését, ha én nem tudok hiteles lenni számukra, nem szívvel-lélekkel végzem a munkám. Most épp Csontváry az aktuális kedvenc, mellette nagy csodálattal vagyok Frida Kahlo mexikói festőnő iránt, de van egy örök szerelem is, ő pedig nem más, mint a már említett Marc Chagall. Csodálatos volt élőben látni a műveit, a Reimsi Katedrális festett üvegablakait, vagy egy festménytárlatot, Bécsben, az Albertinában, ahonnan a biztonsági őr szabályosan ki kellett ebrudaljon, mert annyira a festmények hatása alá kerültem, hogy az idő megszűnt létezni.

– Nem olyan régóta újra Székelyhídon is lakik. Milyen hatást gyakorol-ez a művészetére? – Éltem már több helyen és még valószínű, hogy sok helyen fogok. Voltam kolozsvári és pesti lány is. Mindegyiknek megvolt a szépsége. Pesten például imádtam figyelni a magas épületek tetején egyensúlyozó állatokat, macskákat, menyéteket, mókusokat. Jó lett volna egyszer végigsétálni a házak tetején húzódó kéményseprő járdán, szárnyalni a város felett, lefesteni az eget, a fényeket. Most itt Székelyhídon szeretem a rétet, amely itt van két lépésnyire a lakásunktól. Tervezem, hogy kimegyek a szabadba festeni, az mindig rengeteg energiával tölt fel. Szeretném az életemnek ezt az állomását is valamilyen módon megörökíteni. Tervezem, hogy roma asszonyokkal fogok beszélgetni az ő életükről. Ők egészen különleges módon élik meg a nőiességet, az anyaságot, magát a létet, amely számunkra igen meghökkentő, mert valahogyan megítéljük őket, talán helytelenül…

– Székelyhídhoz kötődően mindenkinek eszébe jutnak azok a már több éve megrendezésre kerülő alkotótáborok, amelyeket a gyerekeknek minden évben megszervez. Mi ezeknek a táboroknak a fő célja? – Szerintem a fő cél a gyermeki lét csodáinak felfedezése.Tavaly egy kis beszédet tartottam a múzeum épületében erről a témáról. Ennek olyan visszhangja volt, hogy túl kioktató voltam, túlságosan elfogult. Csak fel szeretném hívni az emberek figyelmét arra a csodára, amit gyermeknek nevezünk. Minden gyerek eredendően bölcs, így születik, ezt Istentől kapja. Sokat tanulhatnánk tőlük, ha igazán odafigyelnénk az ő tiszta lelki érzékenységükre ami még minden földitől teljesen mentes. Az alkotótáborokkal egy ajtót szeretnék kinyitni a gyerekek lelkében és lelkéhez. Velük együtt csodálkozni rá a lét elviselhetetlen könnyűségére.

– Jelenleg mivel van elfoglalva, mire készül a közeljövőben? – Húha, hát ez a nyár igen zsúfolt lesz. Most épp gőzerővel készülök egy kiállításra, amely június 2-án lesz Debrecenben. Ezután művésztelepekre megyek, majd Francia országban kiállítok Augusztusban és a székelyhídi alkotótábor, amit minden évben nagyon várok. Most szeretnék minél több időt szentelni a festésnek, mert úgy érzem mostanában a százfajta teendő miatt elhanyagoltam. Már kezdtem úgy érezni, hogy belehalok, ha nem festhetek, olykor, ha forgolódom a lakásban, állandóan a festőállványomba ütközöm, ez nagyon fájdalmas is mert irtó kemény fából faragták… Rájöttem, hogy így jelez nekem, vele is foglalkozzam már!!!

Ványa Blanka
Forrás: Ér hangja