A képeimről

Az emberi lélek mélységei érdekelnek, a lelki megpróbáltatások, és azok a lelki hibák, amelyek végül betegségbe is torkolhatnak. Ezekre sajnos magam is hajlamos vagyok. Édesapám is eléggé depressziós volt, én is szenvedtem ettől a betegségtől, de kifestettem magamból, ekkor készültek a kissé „félelmetes” képeim.  Volt olyan korszakom, amikor főként földig érő hajú, koravén, fekete hajú, kilakkozott körmű, kicsit gnóm, kisminkelt babák és kislányok jelentek meg a vásznon. Ez sokaknak félelmetes, de nekem annyira jól esett őket festeni, mert a saját lelki gyógyulásomban nagyon sokat segítettek. Ezek a kislányok számomra a mai kor szellemiségét is tükrözik. Manapság a szülők sokszor arra törekszenek, hogy minél hamarabb felnőjön a gyerek, hiszen sok a gond vele. Ezért inkább beszokatják bölcsődébe, óvodába. Szerintem viszont hagyni kéne, hogy minél tovább gyerek maradhasson, 5-6 éves koráig is játszhasson. A koravén kislányos festményeim csak egy korszak volt. De általában is emberi alakokat, és főként nőket festek. Számomra nagyon fontos az arc, és azon belül is a szem, hiszen az a lélek tükre. Nagyon sokat jelent, mit mutat ez a tükör felénk, és nagy kihívás ezt a vásznon is megjeleníteni. A festés általában felzaklat, úgy viselkedem olyankor, mint egy őrült, feszültség és idegesség lesz úrrá rajtam. Megesik, hogy teljes csendet akarok, azt, hogy senki ne szóljon hozzám. Szeretek magamban alkotni, magányos farkas vagyok.

-Mik a rád jellemző stílusjegyek?

-A leginkább jellemző a tölcsérforma megjelenése. A tölcsér lehozza a szakrális világot a mi anyagi világunkba. A felülről érkező isteni bölcsességet közvetíti hozzánk, amit mindenkinek meg kellene találnia az életben. Ez a Jóistentől származik, aki ezen a képzeletbeli a tölcséren keresztül csöpögteti belénk. Hiszem, hogy a születésünktől fogva minden emberben jelen van ez a bölcsesség, de nem feltétlenül jön elő. Én magam hívő ember vagyok, erős hittel rendelkezem. Római katolikusnak kereszteltek, de nem vagyok bigott és megrögzött, templomba is csak időnként járok, nem ragaszkodok mereven a katolikus tanokhoz, el tudom fogadni a lélekvándorlást is. Hiszem azt, hogy van Isten, egy fölöttünk álló nagy erő, ahonnan kapjuk a szeretetet, a pici csodák felfedezésének képességét, azt, hogy például kitapintjuk a mozgó kis életet egy levélben. Hiszen a kövek alatt is a Jóisten ujjainak munkáját láthatjuk, ő mindenütt jelen van. Az életemet is eszerint az elv szerint élem és alakítom. A képeimen igyekszem összehozni a természetfelettit a valóságossal. Ikonokat is festek, a Kolozsvári Képzőművészeti Egyetemen annak idején az ikon-és szentképfestészet szakot is felvettem. Általánosságban elmondható a festményeimről, hogy szeretek elrugaszkodni a valóságtól, mert szerintem olykor túlságosan is csúnya tud lenni. Sokszor magam is félek a való világ jelenségeitől, megrémisztenek. De ezt csak azóta tapasztalom, amióta megszülettek a gyermekeim. Féltem őket ettől a világtól.

-Milyen anyagokra festesz?

-Elsősorban vászonra, de szeretek fára is festeni. Igyekszem minél érdekesebb fafelületeket felkutatni, ilyen lehet egy szekrényajtó egy régi házban. Pár éve Csángóföldön egy istállónak az ajtaját elvitte a víz, mi megtaláltuk, kiszedtünk belőle fadarabokat, majd lecsiszoltuk. Gyönyörű felületeket kaptam, amelyekre egy bábszínház díszletét festettem.

Kenyeres Attila
forrás: debreceninap.hu